Az Ikkuna Facebook oldala Írjon nekünk ikon

Árnyékolástechnika

Elődeink jó meglátással és kiváló műszaki érzékkel használták a redőnyöket. Az esetenként műalkotás szépségű szerkezete rövid időn belül az épületek külső- elengedhetetlen eszközévé, belső díszeivé váltak. Esztétikai értékükön túl hasznosságuk már azokban a kevésbé energiatakarékos időkben is jelentős volt, télen és nyáron a hőmérséklet és a fény szabályozásában. Napjainkban pedig, tudományosan mért adatokkal is bizonyítható, hogy milyen jelentős mennyiség takarítható meg az egészségkárosító és pénztárcát nem kímélő fűtési és hűtési energiából.

Árnyékolástechnikai előkészületek:

Aki redőnyt szeretne majdani otthonára, célszerű, hogy megtervezze és már az építkezés során előkészítse a hajdani árnyékolók helyét. Nyilván hagyományos formájú ablakokra olcsóbban és egyszerűbben szereltethetünk a szakemberekkel árnyékolókat. A vakolható redőnytokok az ajtókkal, ablakokkal együtt beépíthetők. Nem árt azt is időben eldönteni, hogy kézi, vagy motoros redőnymozgatást szeretnénk, hisz ennek nemcsak a helyét kell megtervezni, hanem szükség esetén vezetékek bekötéseit is meg kell tervezni, elő kell készíteni.

 

Választhatunk többféle kivitel között:

Külső tokos redőnyök:

Kezdjük a legelterjedtebb fajtával a külső tokos redőnnyel. Jellemzője, hogy utólagosan is felszerelhető. Árfekvésben rendkívül kedvező, bár a homlokzati arculathoz nem mindig illeszkedik megfelelően. Természetesen e kivitel is kombinálható rovarhálóval, vagy motorral. Ablakcserénél vagy új építésű háznál kifejezetten ajánljuk a redőnydoboz megfelelő előkészítését a nyílászárón.

Felhívnánk a kedves vásárló figyelmét, ha fa nyílászárót vásárol vagy fa erezett műanyag nyílászáró mellett döntött, ne rontsa el egy fehér redőnnyel. Ajánljuk a belső fa reluxát, mely esztétikailag illik az ablakhoz.

Árnyékolástechnika 1, Ikkuna Építő Bt.

Vakolható tokos redőnyök:

A sokkal esztétikusabb és praktikusabb vakolható tokos kivitelt célszerű választani minden új építésú ház esetén, hiszen ára a hagyományos külső tokos redőnynél alig magasabb. Fontos, hogy már az épület kiviteli terveinek kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a redőny­tok rejtett elhelyezéséhez pontosan mekkora helyre van szükség. Amennyiben a falazás már megtörtént és az ablakok még nincsenek meg, úgynevezett tok­magasítóval még ebben a fázisban is kialakítható a redőnyhöz szükséges hely. Ebben az esetben természetesen az ablak valamivel alacsonyabb lesz. A gurtni a beltérben egy gurtni­behúzó automatához csatlakozik. Igény szerint redőnyeinket elektromos motorral is elláthatjuk.

Árnyékolástechnika 2, Ikkuna Építő Bt.

Rátét redőnyök

A redőny az ablak fölé szerelhető. A doboz szigetelt, ezért nem kell külön kávát készíteni neki, és tokmagasításra sincs szükség. Olyan változatban is kapható, amelynél a külső-belső oldalát le lehet vakolni. A doboz ilyenkor is szerelhető marad, mégpedig alulról. Nem minden változatához lehet szúnyoghálót szerelni.

Árnyékolástechnika 3, Ikkuna Építő Bt.

 

Redőnyök működtetése:

A redőnyök működtetése lehet kézi hevederes, kézi hajtóműves, és elektromos motoros. A golyócsapágyazott horganyzott felületű acél hengerek könnyebbé, tették a kézi működtetést, de a modern elektronika a kényelmesebb motoros megoldást számtalan hasznos lehetőséggel egészítette ki, ilyenek a távirányítás, a programozhatóság, szél, fény, hőmérséklet automatika, valamint a riasztó rendszerekhez való csatlakoztatás lehetősége, melyek a mai korszerű házak, lakások szerves részét képzik.

Élettartam:

Tartós, minőségi anyagokkal és hozzáértő szakemberekkel érdemes csak hozzáfognunk az árnyékolástechnikai beruházásainkhoz. Gondoljunk csak arra, hogy a redőnyöknek a ház élettartamával azonos ideig kell szolgálniuk az építkező választását.

Rovarhálók:

A rovarok lakásba való bejutását két rovarhálóval akadályozhatjuk meg. A legegyszerűbb már rég bevált módja a fix rovarháló. Alumínium keretbe feszített, többféle színben rendelhető. Nemcsak önálló tartozék, hanem kedvelt kiegészítője a mai redőnyöknek. Kombi tokba szerelt redőny szúnyoghálóval nemcsak hasznos, de esztétikus is. Használatkor egyszerűen lehúzható, rögzíthető, majd mikor már nem kívánjuk használni egy mozdulattal kiakasztható, és magától visszacsévélődik a tokba. Ez a szúnyoghálótípus erkélyajtóra is szerelhető, vízszintes működtetéssel.

Árnyékolástechnika 4, Ikkuna Építő Bt.

Belső árnyékolás

Reluxák, szalagfüggönyök, roletták:

A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a belső árnyékoló használata. Ezeket az ablakszárnyra erősített rolókat több pozícióban is rögzíthetjük, és így fokozatosan szabályozhatjuk a lakásba jutó fény mennyiségét. Az árnyékolók mindemellett lehúzott állapotban is engednek át némi fényt. Az úgynevezett fényzáró rolókkal teljes sötétséget varázsolhatunk akár nappal is a szobában. Fontos tudnunk azonban, hogy az ablak belső felületére elhelyezett árnyékolók leginkább a fény szabályozására alkalmasak, a hőhatások elleni védelemre csak korlátozottan képesek.

A szalagfüggönyök, vagy lamellás függönyök Európában 3-4 évtizedes múltra tekintenek vissza, bár hazánkban csak az utóbbi 1-2 évtizedben lettek népszerűek. Az impregnált textil alapanyagú lamellák a gyöngyzsinór húzásával egyszerre fordulnak el tengelyük körül, így a közvetlen napfény úgy zárható ki, hogy a helyiség kellő megvilágítása megmarad. Ezért elsősorban a közületi szférában, az iroda-berendezés terén terjedtek el.

Árnyékolástechnika 5, Ikkuna Építő Bt.

Vászon helyett festett alumínium

Vannak olyan helyiségek, amelyekbe valamilyen oknál fogva nem illik a hagyományos árnyékoló. Vászon anyaguk miatt például párás helyekre nem praktikusak, mivel könnyen magukba szívják a nedvességet, a kellemetlen szagokat és nehézkesen tisztíthatók. Ezért fürdőszobába és konyhába praktikusabb választásnak tűnhet egy reluxa, amely közel húszféle színben kapható. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha szabad kézzel elérhetetlen magasságban van a leárnyékolandó ablak, bizonyos típusok ugyanis elektromosan távvezérelhetők, és így akár nagy magasságban is könnyedén szabályozható a fény mennyisége.

Árnyékolástechnika 6, Ikkuna Építő Bt.

Egyszerűbb térelválasztás

Harmonika ajtók:

A műanyag harmonikaajtó népszerűségét gyors és tiszta beszerelhetőségének és kis helyigényének köszönheti, nincs nyitási helyigénye így megnő a lakás hasznos alapterülete. Tisztántartása egyszerű, karbantartást nem igényel. Térelválasztóként is megállja helyét. Különböző színekben, mintával – világos, és sötétebb fautánzat, ablakos kivitelben is rendelhető.

A luxust kedvelők számára megfelelő választást lehet a fából készült harmonikaajtó.

Árnyékolástechnika 7, Ikkuna Építő Bt.